Az interjúk összegzése
A cégekkel folytatott beszélgetéseknek is az volt a fő témája, mint a kérdőíves megkérdezéseknek, de itt több lehetőség volt szubjektív vélemények, egyéni ötletek és javaslatok megismerésére is.
Az interjúk alapján elmondható, hogy a válaszadók valamennyien több éve kapcsolatban állnak a Clearwaterrel. A beszélgetések három fő téma köré épültek fel. A válaszokat összesítve adjuk meg, ill. ahol fontos egyedi megjegyzés volt, azt nevesítjük. A személyes interjúk esetében valamennyi válaszadó cég nevében beszélt.
Kapcsolat a céggel és a konkurenciával
Valamennyi válaszadó több éves, gyakorlatilag problémamentes kapcsolatról számolt be. Általában a szállítással, a szállítókkal és a call centeres kolleganőkkel is elégedettek. Mindenki udvarias, és a víz megérkezik a megbeszélt határidőre.
A válaszadók között volt olyan cég, ahol védőital a víz, így kicsit más a megítélése. Mindenki egyetértett abban, hogy a szállítás nagy kényelmi szolgáltatás, amely megkönnyíti a munkájukat.
Ismerik a konkurenseket, de addig, amíg elégedettek a Clearwaterrel, nem váltanak. Kedvező lenne, ha gyakrabban lehetne rendelést leadni, rugalmasabb lenne a szállítás.
A víz kapcsán többen felvetették az adózás kérdését. A beszerezett víz ma a reprezentáció körébe tartozik, amelyet díj terhel, ellenben a csapra szerelhető megoldás esetén nem kell fizetni. Pl. egyik több száz dolgozót foglalkoztató cég éppen ezért gondolkodik azon, hogy inkább a csapra szerelhető megoldást választja a jövőben. Kisebb létszámú cégek is tervezik, hogy a későbbiekben a csapra szerelhető megoldásra is kér ajánlatot.
A válaszadók valamennyien ajánlanák a céget.
Sokan kíváncsiak minden innovációra, ami a Clearwaternél történik, azokról örömmel fogadnak információt. A további termékekkel kapcsolatban a cég beszerzési részlege dönt.
A termékek/szolgáltatás megítélése
A vizet jó minőségűnek tartják, és a házhozszállítás olyan kényelmi szolgáltatás, amely nagy terhet vesz le a vállukról. A ballonok minősége nem mindig megfelelő. A szervizzel probléma van. A lyukas ballonok előfordulása elég gyakori.
A válaszadók nem nyitottak sem a palackos vízre, sem a kávéra. A palackos víz kapcsán elmondták, hogy az nem illik a Clearwaterhez, környezetszennyező, és örülnek, hogy a Clearwater automaták kapcsán nem kell palackos vizet vásárolniuk, és PET palackok megsemmisítésével foglalkozniuk. Ezért sem preferálják a kapszulás kávét sem.
A kávé más kategória, mint a víz. A kávé az reprezentáció, és egyébként is az a véleményük, hogy a dolgozók azt intézzék, ahogyan tudják/akarják, nem erre költik a pénzt. A válaszadók elegendőnek tartják a víz meglétét a kínálatban, és nem kívánnak mást látni. A víz kapcsán viszont szívesen vennének ízesített vizet is, amely ma nemcsak divatos, de nagyon elterjedt, és a cég innovatív készségét is mutatná.
A jövő lehetőségei
A szemes kávé iránt van egy kis érdeklődés, ill. – egybehangzóan az online válaszokkal – ami a teázáshoz kapcsolódik, azok a termékek érdekesek.
A Lavazza szemes kávét van, aki azonnal rendelné. A 100%-os gyümölcslevek, ha jó áron vannak, azt is rendelne, illetve minden más is érdekli, elsősorban méz, cukor, és teaválaszték. A magokat, aszalt gyümölcsöt előbb megkóstolnák, kérnének belőle mintát.
Van aki éppen új irodaépületet épít, ott majd újra kell versenyeztetni a beszállítókat, de szélesebb lehetőségek is lesznek.
Szívesen vennének időnkénti bemutatókat, ügyféltalálkozókat is.
Kérések
Valamennyi cég régóta kapcsolatban áll a Clearwaterrel, de nem érzik, hogy ez egy magasabb megbecsültségi szintet jelentene. Örömmel vennének valamilyen törzsvásárlói kedvezményt, még akkor is, ha az csak egy évben egyszer adna valamilyen ajándékot, vagy kedvezményt. Van, aki hiányolja, hogy nem ismeri a Clearwater felső vezetését, soha nem találkozott még velük, holott ezt szívesen venné. Jó lenne mindig a nyári szezon előtt is egy nagy tisztítás, fertőtlenítés a gépeknél. Ízesített víz is jó lenne.
Összefoglalás, következtetések
A két forrásból származó információk egy irányba mutatnak. A válaszadók alapvetően elégedettek a céggel, és hosszabb távra tervezik a kapcsolatot. Az elmúlt években folyamatosan azt tapasztalták, hogy a Clearwater megbízható, pontos. A szállítás időben érkezik, és a szállítók segítőkészsége is magas szintű.
Ez nagy előny, általában a legtöbb cégnél ezen a téren jelentkeznek problémák. A válaszok értékelésénél figyelembe kell vennünk, hogy a meglévő ügyfélkör kb. 1%-a válaszolt, viszont az is tény, hogy aki válaszolt, az a leginkább elkötelezett a cég iránt, tehát a legfontosabb ügyfelek válaszait látjuk.
Az elégedettség nem teljesen magas fokú néhány témában, mint például a gépek megbízhatósága, és természetesen ehhez kapcsolódóan a szerviz tevékenysége, rugalmassága.
További gondot jeleztek a számláknál, pontosabban többen is sérelmezték, hogy az elmaradás után azonnal érkezik a felszólító levél. Nyilván ezzel a ténnyel is összefügg, hogy a régi vevők örülnének időnkénti akcióknak, ill. valamilyen törzsvásárlói rendszer bevezetésének.
A termékválaszték tervezett bővítését alapvetően nem igénylik, akik ma vásárolnak kávét, vagy különféle snack típusú termékeket, azok más cégtől vásárolnak, amellyel elégedettek. A víz esetében ízesített víz megléte kedvező lenne.
A PET palackos megoldást viszonylag kevesen támogatják, a kézműves söröket pedig egyértelműen elutasítják.
Akik számára kedvező ezen termékek megjelenése a kínálatban, azok viszont rendelnének is belőle.
Az új termékek közül a teafélék és a teázásához kapcsolód dolgok érdekesek.
A műzliszeletek, snackek, csokoládé nem tartoznak hozzá a válaszadók által központilag vásárolt termékekhez, így azok iránt kicsi az érdeklődés.
A válaszadók közül többen is nagyon fontosnak tartják a környezetvédelmet.
Úgy érzik, Clearwater elkötelezett ebben a témában, és ez is megerősíti őket abban, hogy jó céggel állnak kapcsolatban. Ennek a tendenciának némiképp ellentmond a PET palackos kiszerelés értékesítése. Egyes cégeknél a tárgyalásokra, vendégeknek is a Clearwatert kínálják, kancsóban, és – állításuk szerint – el is mondják a vendégeknek, hogy ez a víz honnan származik.
A válaszadóknak az adózás jelent gondot – ennek megoldása természetesen ezen kutatás keretei között nem lehetséges – éppen ezért a személyes beszélgetéseken többen is jelezték, hogy a ballonos megoldás helyett a jövőben esetleg áttérnének a csapra szerelhető megoldásra. Kényelmes is, meg adózási szempontból kedvezőbb.
Összességében a Clearwater iránt elkötelezett vevőkről van szó, akik az együttműködést hosszabb távra (is) tervezik.